Az ember megjelenése
Élet a Marcal mentén- Egykor...
Az első ember megjelenése ezen a területen valószínűleg a Kr.e. 12-7 ezer évvel ezelőtti időre (középső kőkor) tehető annak ellenére, hogy az első régészeti adatok csak a Kr.e. 6. évezred közepétől a Kr.e. 4. évezred derekáig terjedő időszakból (újkőkor) származnak. Az akkori betelepedők rendszerint előnyben részesítették a már említett eróziós szigeteket, amiket még a nagy árvizek idején sem öntött el a víz. A kedvező környezeti tényezők miatt a Marcal-medence a környék egyik legnépesebb területe lett és szinte mindegyik magasabb dombon épült egy-egy falu. Az ekkor itt élő emberek nagyrészt még halászatból és vadászatból éltek, hisz a terület halban és vadban rendkívül gazdag volt, az idők során viszont egyre nagyobb hangsúlyt kapott a növénytermesztés és az állattenyésztés, amihez a szükséges területeket természetesen a Marcaltól, de még inkább a környék erdőitől vették el. De addig is a halászok csónakjai gyakran surrantak el a nádak között, és merítették meg hálóikat, vagy tették le varsáikat a folyóba, az asszonyok sokszor jártak ki a rétekre különféle vízinövényeket, gyógynövényeket gyűjtögetni, a szarvasmarha- és sertésőrzők, pedig gyakran töltötték kint az estéiket az állataikkal a hatalmas tölgyerdőkben és látták a lápon kékesen remegő lidérclángot.
A lápokban gazdag Marcal viszont kicsit sem volt veszélytelen, ezért az ott élő emberek megtanultak együtt élni vele és otthonosan mozogtak mocsarai közt. Ezt az előnyüket sokszor használták ki a tatár vagy a török támadások idején, mikor a falvakból az ingoványba menekültek. Igaz az életüket a Marcal lápja megmentette, de aligha menthetett meg többet. Otthonaikba visszatérve fölégetett és kifosztott házakat találtak, így a kisebb falvak hamar elnéptelenedtek és csak a nagyobbak maradtak fent. Sok ilyen eróziós szigeten még most is lehet találni cserép és csont maradványokat.
Élet a Marcal mentén- Napjaink..
Az 1863-ban elkezdődött lecsapolási és folyószabályozási munkák óta a Marcal nem kanyarog többet feleslegesen, és a lápok sem veszélyeztetnek többet emberéleteket. A part menti földek nagy részén búza, kukorica, vagy egyéb vetett növény igyekszik kielégíteni elvetőjük reményeit. Csak a falvak közelében maradtak még meg néhol a legelők és kaszálók, ahova reggelente tehenek járnak friss zöldet legelni. Ott, ahol a víz időszakosan elönti a földeket , még találhatunk védett lápréteket és sűrű nádasokat. A táj jellegét azonban már nem a tölgyfák határozzák meg, hanem a betelepített nyárfák.
Az eróziós szigetek legtöbbjén szintén szántóföldek húzódnak. Ahol a mára már elfeledett falvak vályogházai, templomai és gondozott sírjai álltak, ott most esetleg búza terem, mely közt nem ritkán emberi csontokra lehet lelni és így lesz a mindennapi kenyerünkben egyszerre ott a múlt és a jelen. A hatalmas tölgyerdőkre is már csak a barna erdőtalajú szántó utal , amin az esőzések során fellépő talajerózió több méter mély árkokat váj .
Az emberek sem tisztelik már annyira a Marcalt, mint elődeik. A folyóban egyre gyakrabban látni úszó, a hobbi horgászok és a fürdőzők által eldobott flakonokat és egyéb szemeteket. Természetesen a szemetelés nem korlátozódik csak a folyóra. A még érintetlennek hitt területeken is egyre gyakrabban lehet találkozni el nem bomló hulladékkal.
Problémát jelent a száraz gaz tavasszal való rendszeres felégetése is, hisz a tűz rendszerint hatalmas területeken pusztít végig, nem kímélve állatot és növényt.